Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önértékelési program

2015.09.30

Igéretemhez híven megtöltöttem tartalommal a közölt tartalomjegyzéket, egyelőre még csak az önértékelési programot. Igazgatóm engedélyével alább közzéteszem.

Valószínűleg fogok még finomítani rajta, de úgy gondolom, benne van minden, ami "kell", a többi ránk van bízva. A kézikönyv vagy a jogszabály ismételgetését fölöslegesnek tartom. Én így oldottam meg, természetesen nem ez az egyetlen lehetséges megoldás, magam is vevő vagyok bármilyen ötletre.

Ami a tervet illeti, azzal elakadtam, és szerintem online felület és a tanfelügyeleti beosztás pontos ismerete nélkül nem is lehet megcsinálni. Ugyanis például határidőket kell benne meghatározni, ami a tanfelügyeleti beosztáshoz igazodik, vagy pl. a kérdőívekhez nagy szükség lenne az online felületre, amiről még semmit sem tudunk. Azért vannak részei, amiket elő lehet készíteni, így pl. nyilván meg lehet már határozni, hogy az első évben kikre kerüljön sor, lesz-e vezetői önértékelés, kik a munkacsoport tagjai, mit végezzünk el az intézményi önértékelésből. (Sokan ezen már túl is vannak.)

Hamarosan erről is töltök fel anyagot, és bővítem a meglevőket is.

Önértékelési program

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

önértékelési program

(Zs. Tóth Ágnes, 2015.10.18 21:34)

Nagyon jó, tömör és mindenki számára használható tervet sikerült összeállítani. Gratulálok hozzá. Az éves tervvel mi is elakadtunk.